Lehet-e körforgásos a hazai textil-, ruha, bőr- és cipőipar?- Beszámoló a rendezvényről

2018/12/05

A Magyar Könnyűipari Szövetség ezzel címmel rendezett nemzetközi szakmai fórumot 2018. december 3-án Budapesten, hogy jó gyakorlatok bemutatásával és tapasztalatcserével ösztönözze a szektor szereplőinek elköteleződését a fenntarthatóság mellett. A rendezvényen részt vett közel 90 fő között prominens gyártó cégek vezetői, kereskedők, márkák, tervezők, oktatók és hallgatók is megjelentek.

A bevezető előadásban Dr. Bartus Gábor, a Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának titkára hangsúlyozta, hogy hazánknak még sok tennivalója ezen a téren. Az Európai Textil Szövetség fenntarthatósági ügyvivője, Dunja Drmač, hangsúlyozta a piacfelügyelet erősítésének szükségességét és beszámolt többek között lobbitevékenységük eredményeiről is. Az Európai Cipőipari Szövetség főtitkára, Carmen Arias Castellano a cipőipar presztízsének javítását célzó kampányra, míg az Európai Bőripari Szövetség főtitkára, Gustavo Gonzalez-Quijano, az egészséges munkahelyekre és az OiRA bőripari kockázatkiértékelő eszközre hívta fel a figyelmet.

Az esemény a fenntarthatóság mellett elkötelezett nemzetközi OEKO-TEX szervezet, továbbá egyetemek, cégek jó gyakorlatainak bemutatóival, és Magyar Formatervezési Díjat nyert tervezők bemutatkozásával zárult. Az érdeklődők környezetet kímélő módon, pl. hulladékmentes szabásmintával, gyártási melléktermékek felhasználásával készült innovatív kollekciókat és cipőket is megtekinthettek a helyszínen.

 

Az előadások prezentációi itt tekinthetőek meg:

Dr. Bartus Gábor - A fenntarthatóság kihívásai

Dunja Drmac - Sustainability in European T&C now and tomorrow

Kokasné Dr. Palicska Lívia - Körkörös gazdaság és innováció - A hazai ágazat lehetőségei

Prof. Dr.-Ing. Holger Cebulla - Transitory paths to a more sustainable textile value chain 

Carmen Arias Castellano - The European Confederation of the Footwear Industry & The Footwear Industry in Europe

Carmen Arias Castellano - Shake the Future of the Footwear Sector

Gustavo Gonzalez-Quijano - Due Diligence for Healthy Workplaces in the Leather Industry

Judith Meyer - OEKO-TEX Made in Green: The label for sustainable textiles

Krain Tamás - ENTeR project Mid-Term Review

Varga Tina, Somfalvi Erika - Enemy in the Wardrobe

Veszprémi Gabriella - Layers kollekció

Vetlényi Alma - zero waste kollekció

Németh Nini - Minimal wardrobe