Pályázati felhívás - „A szegedi papucs újragondolása”

2019/05/13

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége és az A Szegedi Papucsért Alapítvány

„A szegedi papucs újragondolása”

címmel pályázatot hirdet

 

A pályázat célja:

A Népművészeti Egyesületek Szövetsége célja a hagyományos magyar népi kézművesség értékeinek támogatása, kézműves mesterségek fennmaradása, a mesterségbeli tudás átörökítése. Mindezek legjobb példája a 2019-ben már 33. alkalommal megrendezésre kerülő Mesterségek Ünnepe, mely egy olyan nemzetközi hírű fesztivál, ahol a népi kismesterségek jeles képviselőivel találkozhat az érdeklődő közönség. A fesztivál középpontjába minden évben egy mesterséget helyez, ami 2019-ben a lábbeli lesz, fókuszban a szegedi papucs. Ennek apropójából A Szegedi Papucsért Alapítvánnyal közös pályázatot hirdetünk a szegedi papucs készítés tudásának átörökítésére, újragondolására, hazai és nemzetközi népszerűsítésére.

A pályázat szakmai együttműködő partnerei:

Moholy-Nagy Művészeti Egyetem Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet

Pályázók köre:

Hazai, és határontúli, 40 év alatti formatervező művészek, és hagyományőrző népművészek

Pályázat témája:

A szegedi papucs értékmentése, újragondolása

Pályázati kategóriák:

I. 40 év alatti formatervező művészek részére

A pályázóknak minimum 6 tervvariációt kell bemutatni álló A/3 méretű lapokra rendezve.
A tervek szabadon választott technikával készülhetnek.
Minden pályázat mellé kérünk mellékelni egy rövid leírást, amelyben a pályázó ismerteti tervezői koncepcióját.
Ezen felül kivitelezni kell 1 db vagy 1 pár prototípust.
A felhasznált anyagok, és technológiák szabadon választottak.
A pályázati anyagban jelenjenek meg valamilyen formában azok a karakter jegyek, amelyek a szegedi papucs jellemzői, mindemellett innovatív ötleteket várunk.

II. 40 év alatti hagyományőrző kézművesek részére

A pályázóknak 1 pár eredeti prototípust kell beadniuk.
A „prototípus” csak kézműves technikával készülhet.
A benyújtott pályázati anyagon jelenjenek meg valamilyen formában azok a jellegzetességek, mely a szegedi papucs jellemzői.
A mai kor elvárásainak megfelelő lábbeli szülessen, feleljen meg a lábbelikkel szemben elvárt követelményeknek, az legyen hordható és esztétikus.
A felhasznált alapanyagok természetes anyagok, kivételt csak a talp és a sarok anyaga képezhet, mely lehet szintetikus anyag is.
Egy pályázó mindkét kategóriáiban nyújthat be pályázatot.

Pályázati díjak kategóriánként:

A szakmai zsűri által kiválasztott, legjobbnak értékelt pályamunkák pályázati díjban részesülnek, melyek díja a következő:

I. díj: 300.000.- Ft
II. díj: 200.000.- Ft
III. díj: 100.000.- Ft

Kiállítás:

A pályadíjat nyert alkotások/tervek valamint a zsűri által kiválasztott alkotók munkái a 33. Mesterségek Ünnepén augusztus 17–20. között a Budavári Palotában egy kiállítás keretében lesznek megtekinthetőek. Jelentkezési határidő: 2019. május 31., a mellékelt adatlap kitöltésével

Pályázat beadási határideje: 2019. július 1.

Pályázatok beküldési címe:
Népművészeti Egyesületek Szövetsége
1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6., 1.em. neszfolk@nesz.hu

Nevezési díj: nincsen

További információ: Népművészeti Egyesületek Szövetsége 1011 Budapest, Szilágyi Dezső tér 6. +36 1 214 3523 • neszfolk@nesz.hu

Hivatalos pályázati felhívás

Jelentkezési lap

Kép forrása: delmagyar.hu